A The Economist egy nemrégi cikkében furcsa párhuzamra hívta fel a figyelmet. Ismert tény, hogy a déli országokban, így pl. Franciaországban, Spanyolországban, Görögországban és Cipruson jóval több megbetegedést kezelnek antibiotikumokkal, mint az északiakban, közülük is főleg a legkisebb fogyasztású Hollandiában. Kényelmesnek tűnhet ez a mediterránok számára, de van ára a helyzetnek, ugyanis amíg északon a pneumococcusfertőzéseknek csak az 5%-ában nem sikerül a betegséget penicillinnel kezelni, addig délen az arány a magas használat miatt több mint 25%. A posztkommunista országok ebben nem járnak az élen, mert nincs annyi pénz drága gyógyszerekre, de pl. a görög gyerekorvosok beszámolói szerint a szülők 85%-a határozottan követeli az antibiotikumok felírását, ha a gyermekük megfázástól szenved.

Első pillantásra nem tűnik okvetlenül triviálisnak, hogy a gyógyszerhasználat és a protekcionizmus iránti igény összefügg, de így van: ugyanezekben az országokban vizsgálták az állampolgárok globalizációról alkotott véleményét is, ezeket kiértékelve pedig hasonló megoszlást tapasztalunk. A háttérben az emberek bizonytalansághoz való viszonyulása húzódhat meg. Akik szeretnek biztosra menni, nem kísérleteznének a szabadkereskedelemmel, ha nem muszáj, és az orvosnál is inkább választanák a drága, de tuti (noha biztos tuti?) antibiotikumot, ha lehetőség van rá. A cikk megemlíti, hogy ha az Egyesült Államok EU-tag lenne, antibiotikumfogyasztásban a lista élén szerepelne; és lám, új elnökével ez a nagy ország is megint protekcionista eszközökhöz készül nyúlni.