Spektátor

Jobboldali győzelem Magyarországon, jobboldali erőretörés Európa-szerte. Ez jellemezte az elmúlt éveket Európában, és ezt bizonyította az EP-választások eredménye. Szinte mindenhol ez volt a válasz az elmúlt évek balliberális kormányainak munkájára, egyfajta büntetés, reakció, mellyel most lehetőséget kaptak az ellenzéki jobboldali pártok a kormányzásra. Ugyanígy történt ez Magyarországon is a Fidesz-KDNP nagyarányú mandátumszerzésével. Felmerül a kérdés, hogy Magyarországon ez kizárólag a kormány megbüntetése, vagy esetleg a társadalom gondolkodása változott meg. Hazánk esetében inkább az előbbit említeném, mivel a jobboldal győzelme inkább köszönhető volt a legnagyobb ellenzéki párt kommunikációjának a korcs jóléti államunk fenntartása mellett. Ez az ismeret önmagában nem késztetne arra, hogy tollat – billentyűzetet – fogjak, és véleményemet leírjam. Az én problémám most a rendszerváltás után egyre erőteljesebben kialakuló, kiépülő konzervatív értelmiségi hálózat véleményével van. A hálózat, e réteg megjelenésének nagyon is örülök, főleg annak, hogy egyre több ifjúkonzervatív mutatja meg magát e hálózatban. Egy dolgot viszont nem értek, remélhetőleg csak félreértésen alapszik a problémám, mégpedig miért érezhetem, tapasztalhatom egyre többet azt, hogy az előbb említett konzervatív értelmiségi, ifjúkon réteg a Fideszt támogatja, illetve Magyarország jövőjét e párt kormányzásában látja?

A Fidesz bizonyos szempontból, pontosítva retorikájában tökéletesen kielégítheti a konzervatívokat. Család, rend, munka, haza és hasonló szlogenek említése, melyek számomra is nagyon fontosak, és a legfontosabbak. De attól tartok, hogy közpolitikai programjaikban ezen intézmények problémájával nem úgy foglalkoznak, ahogy egy konzervatív pártnak kellene, már ha magukat még így akarják definiálni, de tudomásom szerint ebben az elmúlt időszakban nem változtattak.

Kielégít-e engem, hogy ha a család, rend, munka és haza szavakat emlegetik, és retorikájukkal próbálják megvédeni ezeket? Kielégít-e engem, ha ezen intézmények védelmében a korcs jóléti államunkat próbálják fenntartani? Mindkettőre nem a válasz. Zavar-e engem egyetemistaként, hogy a felsőoktatás színvonala tovább csökken a tandíjmentességgel, az egyetemi irányító tanácsok semmittevésével? Zavar-e engem, hogy a társaim és az én diplomám értéke csökken, mert semmi szükség nincs ránk a munkaerőpiacon a túlképzés miatt? Zavar-e engem, hogy az egészségügy minősége csökken, hogy az ifjú orvosok egytől egyig el akarják hagyni az országot, mert az állam nem tudja anyagi szükségleteiket kielégíteni? E kérdésekre a válaszom: igen, és még lehetne folytatni a sort hasonló kérdésekkel, melyekre szintén igen lenne a válasz, azaz zavar a jelenlegi állami rendszerek működése. A Fidesz elmúlt politikája ezeket a korhadó állami rendszereket támogatja, azaz a rothadó jóléti államot akarja éltetni. Röviden és tömören: a Fidesz társaim és az én jövőmet akarja akadályozni.

A Konzervatóriumon megjelent a következő szösszenet Békés Márton – tisztelem eddigi munkásságát és hozzáértését – tollából: „A gazdasági válság közepette, a kormányozatlanság és az amorális vezetés érájának végén, egy hagyomány-, család- és vállalkozáspárti korszak kezdetén olyan erényekre van szüksége a társadalomnak, amelyet csak és kizárólag a konzervativizmus biztosíthat számára (…) tekintélyt az iskolában és a bíróságon; aztán a rendet az utcákon, a tereken, a falvakban; vagy az erkölcsöt a kormányzatban, az Országgyűlésben, a vállalatok vezetésében és a nemzet belső mércéjében; továbbá a magántulajdon, a produktivitás és az élet tiszteletét az országban.” Az írásával teljesen egyetértek, az előbbiekre van szükség, de félek attól, hogy hiába van a Fidesz mögött a társadalom nagy része, mégsem fogja az országot ezekhez hozzásegíteni, mivel az izmos állam helyett a kövér államot támogatja (Shenpen; Izmos állam, kövér állam; Konzervatórium).

Újra felteszem a kérdést: miért érzem azt időről időre, hogy a hozzáértéssel, tudással rendelkező konzervatív réteg ezek ellenére is a Fideszt támogatja? Mivel nagyon érdekel a válasz, ezért néhány lehetőséget leírnék.

Esetleg Orbán Viktor kormányra kerülése után egy új politika kezdődik a Fideszben, mely nem csak szavak, hanem tettek, közpolitikai javaslatok terén is teljesen ki fogja elégíteni a konzervatívokat? Szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatban, talán állampolgári bizalmatlanságom vagy elfogultságom miatt, talán a politikai ismereteim letisztulása okán, de úgy gondolom, hogy 2010 után is a szavazatmaximalizálás és a népszerűségnövelés lesz a pártelnök és a párt előtt, nem pedig egy hagyomány-, család- és vállalkozáspárti korszak kezdete.

Lehet, hogy ez a konzervatív gondolkodó hálózat még jobban intézményesül, kitörve a Kommentár, Századvég és más társaság keretei közül, fegyvert fogva és egy politikailag aktív civil szervezet formájában változást indít be a jobboldalon? Szervezkedik, javaslatokat intéz az Országgyűlésnek, a pártoknak? Ha ez így történne az ifjúkonzervatívok irányításával, akkor azt örömmel venném és támogatnám, akár soraikba is lépnék. De ezt nem lehet megcsinálni anélkül, hogy ne élvezzék egy párt atyáskodását. Magyarországon gyenge a civil társadalom, itt szükség van még politikai pártokra. Melyik párt támogatását élvezhetnék? A Fideszét, melynél centralizáltabb intézmény alig van Magyarországon? Biztos, hogy nem hagynák az ifjúkonzervatívokat, hogy olyan javaslatokat vigyenek a köz elé a párt nevében, mellyel akár egy szavazatot is veszíthet Orbán Viktor. Vagy talán az MDF-fel kellene együttműködniük? Ezt is kétlem, mivel egyrészt ez az általam nagyra tisztelt réteg csípőből elutasítja az MDF-et, melyet meg is értek; másrészt az MDF a jelenlegi struktúráját, vezetését elnézve elavult, mely párosul a fiatalok óriási hiányával.

Harmadik lehetőség lehet akár egy új párt létrehozása, mely Magyarországon igen esélytelen, kivéve, ha az LMP-hez hasonló módszereket nem vetnek be. De az ifjúkonzervatívok és az LMP között az a különbség, hogy az LMP az anyagi egyenlősdiben hisz, az ifjúkonzervatívok pedig a természetes társadalmi egyenlőtlenségben. A különbségeket lehetne még sorolni, én csak arra akartam utalni, hogy a magyar állampolgárok számára az előbbi hozzáállás, és a vele kapcsolatos értékek szimpatikusabbak – az előző rendszernek köszönhetően. Tehát ez a lehetőség szerintem élből ki van zárva, így a helyét átveszi az, hogy a konzervatív mozgalom megmarad az eddig felépített hálózatában.

Csak bírálni tudok? Nem, van véleményem is. Én a második lehetőséget választanám, pontosabban az egyik pártot próbálnám megváltoztatni. Az egyik erőteljesen centralizált, élvezi az „új többség” támogatását, az utóbbi az életben maradásért küzd. Számomra egyértelmű, hogy az utóbbi pártot, az MDF-et kell választani, de ott is alulról építkezni. Meg kell szállni őket, konzervatív szellemet vinni ifjúsági szervezeteikbe, melyek eddig igen inaktívak voltak. Talán ezzel az új, gondolkodó és valóban konzervatív fiatalsággal, illetve a párt szükséges öndefiniálásával megújulhat a Magyar Demokrata Fórum.

Újra szeretném hangsúlyozni, hogy tisztelem és felnézek azokra az egyetemi tanárokra, közírókra és ifjúkonzervatív gondolkodókra, akik a konzervatív gondolkodás megalapozásában munkálkodnak különböző műhelyekben, folyóiratokban vagy az interneten. Remélem, hogy csak félreértésről van szó, amikor a konzervatív szellem képviseletét a Fideszben látják most és a jövőben. A leírt lehetőségek nem szentírás, és reménykedem, ha e rétegnek van elképzelése a komolyabb intézményesülésre, akkor azt közölni is fogják velem és másokkal. A konzervatív gondolkodás megjelent az ifjúság körében, ami óriási előrelépés, így már csak a napi politikában kellene jobban képviselniük magukat.

My name is Chan—Jackie Chan.

„Nem vagyok biztos benne, hogy jó-e nekünk, kínaiaknak, ha szabadok lehetünk” – magyarázta a hongkongi származású Chan, aki már 1997-ben sem támogatta a demokratikus mozgalmat, melynek keretében a hongkongiak utcai demonstrációkkal tüntettek Hongkong függetlensége mellett.

[...]

Jackie Chan arról is beszélt, hogy őt tizenöt évnyi ázsiai munkásságát követően fedezte fel magának Hollywood. Ezzel arra utalt, hogy a kínai fiatalságnak nem másokat kellene majmolnia, hanem büszkének lenni származására és kultúrájára.

[...]

A propaganda ízű beszédet a hallgatóság nagy lelkesedéssel fogadta.

Hogy mi az, hogy szabadság, az jó kérdés. Az egyén, a társadalom, a társadalmi együttélés olyan dolgok, amikről nyugaton nagyjából egységes és nagyjából működő elképzelések alakultak ki. Viszont a nyugaton szerves fejlődés eredményeképp szárba szökkent eszmeáramlatok gondolkodás nélküli ráhúzása a távol-keleti viszonyokra könnyen vezethet tévedésekhez.

Csak ülünk és találgatunk. Vajon mennyire távol-keleti Hongkong? Vajon mennyire jó nekik, hogy szinte az anyatejet is cenzúrázva kapják? Vajon Jackie Chan tudja erre a választ? Ki tudja. (De annyival már legalább okosabbak vagyunk, hogy Jackie Chan is japán tv-n nézi a híreket.)

Ezt írják a Fideszről:

A Fidesz sem Bajnai Gordon „illegitim kormányával”, sem pedig az „új MSZP–SZDSZ-koalícióval” nem tárgyal az emberek háta mögött – olvasható abban a válaszlevélben, amit Szijjártó Péter küldött Bajnai Gordon kormányfőjelöltnek. A Fidesz elnöki stábjának vezetője azt mondta: Bajnai Gordon az MSZP programjának végrehajtására összefogott az MSZP-vel és az SZDSZ-szel az emberek ellen. A programról szerinte Gyurcsány Ferenc állapodott meg, a szocialista párt kongresszusa jóváhagyta, Bajnai Gordon pedig végre fogja hajtani. (MTI)

Illegitim kormány, az emberek ellen, a hátuk mögött stb. Szép szavak, de ne feledjük ezt sem:

A márciusi jókora hiány azt jelenti, az év első hónapjában 566 milliárd forinttal költött többet bevételeinél az állam. Ez az egész éves, 730 milliárdos várható deficit 78 százaléka. Tavaly ilyenkor még csak 56 százalékos volt a hiányteljesülés. Mindazonáltal a pénzügyi tárca két héttel ezelőtt, személy szerint Keller László államtitkár azt hangoztatta, ne aggódjuk, minden rendben, kontrollálják a folyamatokat. Azóta ugyanő ismerte el, hogy a két héttel ezelőtt gondolt 3,5 százaléknál jóval nagyobb lehet az idei gazdasági visszaesés, a kormány a hírek szerint már 5,5-6 százalékos recesszióra számít.

Összemegy az ország és utána kell küldeni az államháztartást is: vagy kiadást csökkentünk, vagy adót emelünk; persze megszorítások, meg minden, nem szeretjük egyiket sem. Nem is csoda, hogy Gyurcsány Ferenc, aki még azért el tudja magát képzelni politikusként a jövőben, inkább elspájzolja magát, hogy a politikával csak flörtölő, tehát sokat úgysem veszítő minisztere végezze el, amiről tudjuk, de nem merjük.

Gyurcsány mundérján már így is sok a lyuk, nem hiányoznak rá újabbak. Orbán Viktorén meg éppen ellenkezőleg, de ebben az országban politikusként senki se kockáztathatja meg az elgyurcsányosodást vagy az elbokrosodást, ha négy év múlva is még fizetésre számít. Bajnai Gordonon tehát a Fidesz is sokat nyerhetne.

Bajnai elvégzi azt, amit muszáj. Azt, amit nem lehet kerülgetni, ami nélkül a Magyar Nemzet szalagcímében is hirdetett deficitkatasztrófa elkerülhetetlen. Ha a Fidesz alakítaná a következő kormányt, neki kellene ezeket meglépnie, kockáztatva az orbántakarodjot és azt, ami ezzel jár. Ebben a helyzetben viszont Bajnaira és az MSZP–SZDSZ-re lehet kenni, amit a magyar társadalom nem szeret, ti. a pénzügyi felelősséget. Egy tavasszal hamarjában meghozott költségvetésfoltozó törvénycsomag és ennek a csomagnak egy őszi előrehozott utáni úgyfelejtése Orbán Viktorék majdani politikai túlélésének alapköve lehetne.

Ehelyett a Fidesz nem tárgyal az illegitim kormánnyal, mert az az emberek ellen, stb. A merev elzárkózás retorikája még kárára válhat a pártnak – persze igaz, a mai állás még a Bajnai-program hallgatólagos parlamenti támogatását sem zárja ki.

Kopp Mária szerint a magyarok olyanok, mint az amerikaiak, csak barátok (bizalom) nélkül.

Rendkívül érdekes megállapítása a kutatásnak, hogy a magyar társadalom ugyanolyan mértékben individualista (a saját, illetve a család érdekeit a társadalmi érdekek elé helyező), mint az angolszász társadalmak. (Az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Hollandiában a legmagasabb ez az érték, s ezek mind olyan országok, amelyek jól teljesítenek.) Ez pozitív tulajdonság, nagyfokú kreativitást jelent, mindenkinek rengeteg ötlete van, ezzel magyarázható, hogy a rendszerváltás után sokan önálló vállalkozásba kezdtek: itthon tízszer több egyesület, alapítvány jött létre, mint bármelyik szomszédunknál; a csehek, lengyelek, szlovákok, németek sokkal kollektivistábbak. Ugyanakkor a többi individualista országban a közös társadalmi célok elfogadása nagyon erős, alacsony az anómia, erős a társadalmi tőke, a bizalom – míg mi jelenleg mindennek a hijjával vagyunk.

Egy individualista társadalomban is lehetnek közös célok, ám nálunk éppen ezek hiánya vezet el oda, hogy egymás ellen fordít az individualizmus. Mindezt megfejeljük azzal, hogy kirívó arányban (98 százalék) bizonytalanságkerülők vagyunk, nem szeretjük a kihívásokat.

Depressziós ország vagyunk:

Nehezen birkózunk meg a negatív életeseményekkel, így a korai halálozásokért leginkább a krónikus stresszállapot, illetve a depresszió okolható (a lakosság 20 százaléka szorulna kezelésre depressziós tünetei miatt), amelyek megnyilvánulhatnak kínzó gondolatokban, de munkaképtelenségben is.  „Nem szeretem, ha depressziósnak, szorongónak tituláljuk magunkat, de most nagyon illik ránk” – fogalmaz a szakember, hozzátéve: ilyenkor az ösztönös viselkedés kerül előtérbe, s nagy a veszélye a teljesen irracionális agresszivitásnak, aminek már tanúi is vagyunk.

Húsz százalék, ez durva.

Kopp szerint akkor van esélyünk pozitívabb jövőkép kialakítására, ha csökkenteni tudjuk a krónikus stresszt a közös társadalmi értékrend, a társadalmi tőke, a bizalom megerősítésével. A jelenlegi válság új esélyt is jelenthet, ha vannak közösségi célok, és sikerül megoldani a bizalmi válságot. Egy ország boldogsága függ a munkanélküliség, a válások és a vallásos emberek arányától, a bizalomtól, a civil szervezetek erősségétől, a politikusok megítélésétől. Valamennyi területen vannak teendőink.

Ez a bizalom dolog üres dumának tűnhet, de sok jel utal rá (hogy csak egyet mondjak), hogy nagyon nem az. Ez az önmarcangolás, önmagunk lekicsinylése segíthetné a problémafelismerést, de ezt csináljuk már mióta; és hol az eredménye? A másik véglet sem jó, hogy agyondícsérjük magunkat. Hogy akkor mi mégis a megoldás? – – –

Herényi Károly nem biztos benne, hogy a közvetlendemokráciásdi a válságban célravezető volna:

[N]em biztos, hogy a döntést az emberek kezébe kéne adni. Semmiféle garancia nincs arra, hogy a többségi döntés önmagában jó is, amikor a világ legjobb közgazdászai is nehezen találják a megoldást.

Héctor García a Red Bull stratégiaváltásáról számol be Japánban. A Red Bull ott csak 2006-ban jelent meg és azóta sem számít komoly piaci tényezőnek. A marketingstratégiája eleddig ugyanúgy nézett ki, mint bárhol máshol – mint pl. Magyarországon is. 250 ml-es dobozok prémium termékkihelyezéssel, red bullos dobozokat formázó autók az utcákon és a minimalista megvalósítású szárnyakatad-reklámok a tv-ben. 2006 óta csinálják, de egyelőre eredmény nélkül.

A stratégiaváltás azonban mintha kitapintható volna: az italos dobozokat mostmár a többi hasonló termékkel egy polcon helyezik ki, a cég pedig megjelent egy kisebb, 200 ml-es kiszereléssel is. Ez az 50 ml apróságnak tűnik, de Japánban az emberek nem épp annyit (és nem épp azt) esznek, mint mondjuk mi, a nagykrumplinkkal és a nagykólánkkal. A kisebb és változatosabb adagok az üdítőfogyasztásra is kihatnak: a japán energiaitalok zöme 50–150 ml-es csomagolásban fogy, a 250 ml itt már elefántadagnak számít. Tehát azzal, hogy visszavettek a mennyiségből és engedik magukat jobban összemosni a kategória többi márkájával, jobban idomulhatnak a japán fogyasztók szokásaihoz.

Hasonló hibát egyébként nem csak a Red Bull vétett az utóbbi időben. A Coca-Cola a nyugati supersize-gyomorhoz szokva azzal az ötlettel állt elő, hogy a 333 ml-es üdítőinek az áráért 500 ml-t ad. Különösebben nem csodálkozhatunk rajta, hogy befürödtek vele. Azóta ezt a vonalat ejtették, most a zéró cukorral és a vitamintartalommal próbálkoznak.

Itthon:

[E]gy kézbe került a magyar onlinepiactér-piac, vagyis a Vatera és a TeszVesz. Azonnali lépésként sarcot vetettek ki minden egyes aukcióra felrakott termékre. A júzerek háborognak, mi mást tennének, de nem álltak meg az egyszerű, élvezetes, ám kevés perspektívát nyújtó anyázásnál. […] március 25-én a dühös Vatera-felhasználók közös akcióval fogják jelezni a cégnek, hogy nem fogadják el a díj bevezetését.

És külföldön:

“Generalizations regarding integrity, independence and risk management amount to no more than puffery,” Moody’s said in court papers. As such, alleged “misstatements of this nature are insufficient to sustain a claim under the securities laws.”

[…]

In legalese, puffery refers to an expression of opinion by a seller that isn’t made as a representation of fact. It may be a salesperson’s exaggeration about a product’s quality that isn’t a legally enforceable promise. Or it might be an ad that claims a company’s product is superior, as Black’s Law Dictionary explains it.

Talk about CSR.

Ilyenekbe botlik az ember, ha nem figyel. Tardos Gergely az OTP-től tavaly a forinterősödés mögött a Balassa–Samuelson-hatást látta kibontakozni:

Közismert a Balassa–Samuelson-hatás – magyarázta a Tőzsdefórum kérdésére az OTP elemzési központjának szakértője –, ami azt jelenti: a felzárkózó országokban a termelékenység javulása eltérően sebességgel megy végbe a gazdaság egyes ágazataiban. A külkereskedelmi forgalomba kerülő termékeknél a termelékenység javulása nagyobb, ami nagyobb nominális bérnövekedést tesz lehetővé. A béremelkedés azonban átgyűrűzik azokba az ágazatokba is, ahol a termelékenység nem növekedett. Mint mondta, az ebből fakadó reálfelértékelődést el lehet érni magas inflációs különbözettel, de erősödő nominális árfolyammal is.

Az elmúlt időszakban Magyarország a térségben egyedüliként az előbbi mellett döntött, míg a régió többi országa a másik utat választotta. Így történt, hogy miközben nálunk a sáv fogta a forintot, a szolgáltatási szektor ár- és bérfelzárkózása az exportorientált feldolgozóiparhoz folyamatosan gerjesztette az inflációt. Miközben a régió többi országában hagyták felértékelődni a devizát.

Az ecoline.hun van egy egy-másfél hónappal későbbi, július 4-ei interjú is. A hosszú távú prognózis a forint fokozatos felértékelődése. Ha nincs, ami lett, talán tényleg így alakult volna:

[É]rdemes hangsúlyozni, hogy a szlovák és a cseh kamat- és hozamszint lényegében az eurózóna szintjén van, ezt a szintet Magyarország a következő években nagy valószínűséggel nem fogja tudni elérni, hiszen a gazdaságpolitika hitelességét elég erősen megtépázta a 2002–2006-os időszak. Ezzel együtt, ha a jegybank hiteles lesz és kitartó, és a föntebb említett „átállás” sikerének első jelei mutatkoznak, akkor akár jelentősen is csökkenhetnek az állampapírpiaci hozamok. Ehhez persze arra is szükség van, hogy a külső környezet ne romoljon tovább, és ne csökkenjen tovább a befektetők kockázatvállalási hajlandósága.

[…]

Az, hogy ennyire „eldurrant” a forint az elmúlt hetekben, az elsősorban a sáveltörlésnek, a kamatemeléseknek és nem utolsósorban az egyensúlyi mutatók erőteljes javulásának köszönhető. Mi úgy véljük, hogy a jelenlegi 235-240 forint/eurós árfolyam semmiképpen sem nevezhető irreálisan erősnek. Ezért azt valószínűsítjük, hogy erről a szintről indulhat el a föntebb tárgyalt nominális felértékelődés, melynek keretében a következő években évi 1,5-2 százalékkal erősödhet a forint az euróval szemben.

Így arbitrálnak Szomáliában.

Az állam jó, az állam finom, az állam különleges. Mint a csokoládé.

[A] törvényhozás elfogadott egy rendelkezést, ami a központi kormányra bízza a „nem megfelelő módon irányított” tartományi létesítmények működtetését. Az ellenzékiek szerint a kormány ezt azért erőlteti, mert így akarja a saját ellenőrzése alá vonni azokat a tartományokat, ahol választott ellenzéki tisztségviselők vannak.

Hugo Chávez név szerint megemlített három ellenzéki tartományt, köztük Zuliát, ahol korábban a legfőbb politikai ellenfele, Manuel Rosales volt a kormányzó. A törvényhozásban a múlt héten felmerült az is, hogy hozzanak létre külön posztot a főváros, Caracas vezetésére, amely most az ellenzék kezében van. A múlt hónapban már kivették a helyi vezetők irányítása alól a kórházakat és a tartományi rendőri szerveket.

Legitim módon, a venezuelai nép által felruházva.

Itt tartunk most:

A megkérdezettek 51 százaléka vélte úgy, hogy a Fidesznek van válságkezelő programja, amit az iskolai osztályozási rendszerben átlagban 3,1-esre értékeltek – jólehet, ez a Fidesz amúgy kiemelkedő támogatottságának köszönhető. Ugyancsak 51 százalék tud a Reformszövetség válságkezelő javaslatairól, ezeket átlagosan 2,5-esre értékelik.

Meg itt:

46 százalékban értettek egyet az adócsökkentéssel, 36 százalékban az állami kiadások szintjének fenntartásával.

Lehet, hogy a két csoport közt nincs komoly átfedés, de nem nehéz mégis elképzelni. A Népszabadság cikkében még van egy-két szép színes ábra, meg egy apró ínyencség:

Gyurcsány Ferencet a többség nem tartja alkalmasnak a válság kezelésére, de miniszterelnökként Orbán Viktort vagy Bokros Lajost sem tartanák annak. A Fidesz elnöke szerepelt a legjobban a három politikus közül, ám az ő kvalitásait is negatívan ítélték meg: alkalmassági mutatója a százfokú skálán 38, miközben Gyurcsányé 26, Bokrosé 24 pont. A két pártvezető saját szavazói körében nagyjából ugyanakkora bizalmat élvez a válságkezeléssel kapcsolatban: a híveitől Orbán 70, Gyurcsány 65 pontot kapott.

70–38, 65–26, ez nem túl jó eredmény; és semmiképp sem előzmény nélküli. Még a legesélyesebb politikusainknak is kataszrofális a megítélése.

Egy brit orvos javasolja a kivetését, hasonlóan a nagysikerű söradóhoz, bár valamelyest eltérő céllal:

Az orvos azzal érvelt, hogy az elhízásnak a csokoládé az egyik fő oka, és a csokoládé „megbújik az egészségtelen ételek elleni radar sugarai alatt”. Az orvos elismerte, hogy a csokoládéra kivetendő adóval még nem oldódna meg az elhízási válság, de legalább lassulna a tendencia.

Van, aki tovább menne:

Roger Corder, a London School of Medicine orvosegyetem professzora szerint a csokiadó ötlete elhibázott gondolat. Szerinte nem a csokoládét kellene célba venni, hanem a cukrot. „Ha a cukrot vennénk célba, azzal az összes egészségtelen ételt eltalálnánk” – nyilatkozott a professzor a BBC-nek.

(Itt a BBC-s cikk is.)

Obamának kihívója akadt:

A program értelmében 2020-ra Svédországban az összes megtermelt energia 50 százaléka származik majd megújuló forrásból. Az EU célja 2020-ra 20 százalék. Svédország 2030-ra akarja elérni, hogy az autóállomány teljesen független legyen a kőolajtól vagy a földgáztól, az ország nettó szén-dioxid-kibocsátása pedig 2050-re nulla legyen […]

A program értelmében emelik azoknak a kocsiknak az adóját, amelyek gyártása és üzemeltetése közben nagy a szén-dioxid-kibocsátás. A tiszta üzemanyaggal működő kocsik adóját viszont mérséklik. Ugyancsak adókedvezményt adnak az olyan beruházásokért, amelyek fejlődő országok szén-dioxid-kibocsátásának csökkentését segítik elő.

A Wall Street Journal szondáztatott meg pár közgazdászt a témában. Robert Shiller behavioral economist válasza:

I suggest using it to give an extra-generous tip to taxi drivers. They talk to lots of people, especially active business-oriented people, and they will be feeling more upbeat, sensing that some people are feeling flush, and they will communicate this feeling to numerous people, thereby helping restore confidence. If you don’t take taxis, give it to your barber or hairdresser. They talk to a lot of people too. This will also help people feel that Americans care about each other, not just about rich people.

Annak, aki nem olvasta eredetiben (vagy eredetikben? – itt és itt), a Hírszerző összeszedte röviden.

Reggel történt az Erzsébet hídon:

Hamarosan kiderül, hogy Váczek valójában az ellenzék ellen tüntet, Orbán Viktoron jött számonkérni ígéretét. Amikor az intézkedő rendőr az iránt érdeklődik, hogy mi is a bejelentés nélküli, spontán demonstráció oka, akkor is ezt feleli. De mégis, „mi az apropója” erősködik a rendőr, és el is magyarázza, hogy a spontán demonstráció akkor legitim, ha valami azonnali eseményre válaszul szerveződik. „Eltelt egy év” – válaszolja Váczek, majd a megismételt kérdésre taktikát változtat. „Napi szinten történnek váratlan események. Tegnap is, Bokros urat miniszterelnöknek jelölték” – mondja.

A rendőr elégedett a válasszal, megegyeznek, hogy Váczek tartózkodik a szabálysértéstől, meg azt is, hogy meddig tüntet. „Kilencig maradok” – mondja Váczek. „Gondolom, ha nem jönnek többen, hamarabb elmegy. Hideg is van, szél is van” – próbálkozik a rendőr.

„Én a jelenlegi parlamenti ellenzék ellen tüntetek. A tegnapi esemény is lassan bohózatnak is beillik” – mondja Váczek, aki impotensnek tartja a parlamenti ellenzéket. Tüntetése szerinte azért is aktuális, „mert a kormány az ellenzék ellenzékeként viselkedik”.

„Teljesen idióta helyzet” – mondja

Idézet:

„A jelek olyan egyértelműek, hogy nem lehet nem észrevenni őket. Néhány éven belül egészen más világban fogunk élni. A megújulás át fogja rajzolni a politikai, a gazdasági, de még az is előfordulhat, hogy a földrajzi térképeket is. Másképpen működik majd a gazdasági rendszer. Sőt! A leharcolt és elfáradt kapitalizmus szó helyett könnyen lehet, hogy még a neve is más lesz.”

Továbbá:

„Utópia a kapitalizmus abban a tekintetben is, hogy hitvallói – megint szemben az evidens tapasztalattal és a józan ésszel – úgy tüntetik föl, mintha a kapitalizmus megfelelne az emberi természetnek, s ezért örökkévaló lenne, mintha korábban nem léteztek volna másféle társadalmak, s mintha a kapitalizmus egyedül volna kivétel a történelmi változás főszabálya alól. A kapitalizmus keletkezett, és el fog múlni.”

Zsadon Béla gyűjtése az Indexen.

EP-jelölés utáni Bokros-interjú a Népszabadságban.

A német hadseregnek van magyarországi stratégája? Érdekes. Az illető úr ezt mondja:

Egy demokrácia nem úgy keletkezik, hogy Szűrös Mátyás a Parlament ablakából kihirdeti. Az igazi demokrácia a társadalomban keletkezik, és jóval, adott esetben akár évszázadokkal azelőtt, hogy államformaként kodifikálnák. Mindig egy olyan önkép az alapja, amely a társadalom egyes tagjait egyenlő lehetőségekkel képzeli el, amely lehetőségekkel minden egyes tag élhet a közösség érdekeinek megvalósításában. Az az egyéni tapasztalat, hogy neki is nagyobb sikert hoz az összefogás, mintha mindenki külön-külön, egymás ellenében próbálkozna, évszázadok alatt akkumulálódnak.

Ezeket a tapasztalatokat nem lehet percek alatt, deklaratív úton átadni egy más környezetben szocializálódott állampolgárnak. A mélyen demokratikus közösségek az egyén közösségépítésre való felajánlkozásán alapulnak. A magyar társadalom, mindannyian tudjuk, nem így működik.

[…]

Ma Magyarországon kétfajta vezető képes megszerezni a hatalmat: az egyik a populista, a másik az említett zseni. A populista társadalmi hasznossága legalábbis megkérdőjelezhető, mert nem valós összefüggésekben rendez el hamis tényeket. Futóhomokra épített légvárba nem érdemes beköltözni. A másik, akit az egyszerűség kedvéért zseninek mondtam, viszont átlátja a helyzetet, adekvát ismeretek birtokában felismeri, hogy mit kell tenni, képes valós rendszerré alakítani az elméleti megközelítéseit, és képes mindezt láttatni a társadalom jelentős rétegeivel, és személyes példájával követendő utat jelöl ki nekik.

És még azt, hogy olyen zseni vezetőnk, aki mély társadalmi változásokat indított el, Géza és István óta nem volt. Se a Ferenc, se a Viktor nem Géza vagy István. (Kár.)

Pete Péter a lakáshitelesek állami megsegítését boncolgatja. Problémafelvetés:

[A]z elmúlt válságban eddig a legtöbbet itthon is és külföldön is az igazán gazdagok veszítették, márpedig a részvényárfolyamok zuhanásából következő veszteségek kompenzálása sehol sem tartozik a szociálpolitika szokásos céljai közé.

Fejvakarás:

Aki 20 millió forintos lakáshitel felvételére képes (ez a felső határa a most eldöntött garanciára való jogosultságnak), az nem igazán tartozik az eddigi szociálpolitika szokásos kliensei közé, és a jövőben is csak akkor válna azzá, ha bebukna a 20 milliós hitelén, és az utcára kerülne. Ezt a szempontot azonban fent már megvitattuk. Az meg, hogy az utolsó percek parlamenti vitáiban az egy lakástulajdon kritériuma is kikerült a jogosultsági korlátok közül, az szociálpolitikai szemmel nézve egyenesen arcpirító.

Folytatódik a régi nóta: tudjuk, de nem merjük. Hogy miért nem? Hát ezért:

A Spanyolországot a 70-es évek végén új pályára állító Moncloa-paktum vagy az ír gazdasági csodát később megalapozó, a nyolcvanas években született nemzeti megállapodás (National Programme for Recovery) mögött ott álltak a munkavállalók is, hangsúlyozta Török Gábor arra a kérdésre, hogy miért nincs esély válsághelyzetben egy átfogó gazdasági megállapodásra itthon is. Márpedig miközben korábban mindig arra számítottunk, hogy a politika egyszer majdcsak nekiáll cselekedni a szakadék szélén, most úgy tűnik, nem érzik a kényszert, megy tovább a „szokásos üzletmenet”, innováció nélküli látszatpolitika folyik. Aminek legfontosabb közönsége az a munkavállalói réteg, mely irtózik a nagyobb megszorításoktól.

Hiába látja és érzi mindenki, aki nem teljesen inkompetens a témában, hogy ami most van, az tarthatatlan, ha a közalkalmazottak irdatlan tömegei vonulnak utcára a teljesítmény alapján nem differenciált, alanyi jogon járó bónuszuk megkurtítása miatt, ha a 3%-os visszaesés, a kongó kasszák és a szószerint darabjaira hulló járműpark évében a BKV szakszervezetei továbbra is 7-8%-os béremelést követelnek, ha a legnagyobb ellenzéki pártnak is már hónapok óta csak annyira futja, hogy ne az emberekkel fizettessék meg, stb.

Pedig ahogyan ezt a szocializmust erővel nevelték belénk a nagy társadalmi kísérlet bő negyven esztendője alatt, úgy kellene megkísérelnünk megszabadulni is ettől a csökevénytől, ami mostmár nem csak nevetségessé, hanem pénzügyileg-gazdaságilag kilátástalanná is teszi azt a fenekünkkel alaposan kikoptatott helyet, amit lassan legalább egy évtizede melegítünk. Ady szerint nekünk Mohács kell. Kérdés, hogy nem volt-e túlságosan is bizakodó.

A Financial Times szerint

a hétvégi csúcstalálkozó után több uniós politikus is jelezte: átgondolják azt a magyar javaslatot, amely az ERM-II. árfolyamrendszerben az euróövezeti belépés előtt kötelezően eltöltendő – jelenleg két évi – időszak rövidítését célozza.

Közben viszont

a Csehország által is képviselt lengyel hozzáállás része annak a politikának, amellyel Lengyelország igyekszik megkülönböztetni magát a térség nagyobb bajban lévő országaitól, például Magyarországtól. Varsó és Prága egyaránt „hűvösen reagált” a brüsszeli csúcson mind az uniós segélycsomagra, mind az ERM-II-re vonatkozó magyar javaslatokra, írta a londoni gazdasági napilap.

Mint a büdös kolléga, akit megpróbál mindenki elkerülni. Ez a mi mainstream politikánk, a magánosított szocializmus ára. De működünk azért a magunk módján így is, és ha belehúzunk, még utolérhetjük Botswanát is.

Chikán Attila szerint

a fiatalság nemigen akarja ezt a helyzetet tovább tűrni. Az egyetemisták már kikérik magunknak, hogy folytatólagosan eladósodunk a jövő kárára, a hitelből, EU-forrásból származó pénzeket nem hatékonyan, sokszor korrupt csatornákon, feketegazdaságon át költjük el. „A lényegileg más történelmi körülmények ellenére nagyon hasonló dolgokat látok a nyolcvanas évek második felével. Az akkori huszonévesek azt érezték, hogy a dolgok addigi továbbmenetele az ő érdekeik ellen való. Ezt a hangulatot érzem most is, kiegészítve a menekülésre, az országból való elmenetelre vonatkozó lehetőséggel. Bízom abban, hogy ez a generáció a siker reményével felválthatja a rendszerváltásba beleromlott generációkat. Persze nem mindegy, hogy addig mi történik.”

Cikk a Timesban.

“Certain people are making the situation appear worse than it is. If you look at the macro figures they are not worse than the rest of the world. The total exposure of the region is ¤1,600 billion. If 10% of that defaulted it would be equivalent to writing off just one American bank.

“The region is not on the verge of bankruptcy. It is the lack of willingness on the part of oppositions and the public to solve problems. People have become accustomed to being fed money.”

A Népszabadságnak adott interjújában.

• Tény, hogy a cigányok zöme a rendszerváltás vesztese lett. Kérdés, hogy ráadásul a válság vesztese is lesz-e azzal, hogy rájuk hárul annak minden súlyos társadalmi feszültsége.
• [S]zükség volna arra, hogy a többségi társadalom legalább néhány alapvető tényt tudjon a cigány társadalom nyelvi, kulturális, gazdasági tagolódásáról, sokféleségéről. Tudás nélkül valóban sztereotípiák és előítéletek maradnak.
• A cigányság beilleszkedése az ország jövőjének egyik legfontosabb kérdése.
• Az integrációt alapvetően úgy gondolom, hogy aki elfogadja a közös normákat, azon belül fenntarthatja és megélheti a maga kis világát.
• Az integráció, a beilleszkedés kettőn áll. A többségnek javasolom, hogy próbálja elképzelni, milyen lehet kisebbségi helyzetben [pl. határon túli magyarként] élni. […] A kisebbségnek pedig az integrációt akarnia kell. Az együttélés közös terein el kell fogadnia és követnie az ország jogi és erkölcsi normáit, jogokat és kötelességeket egyaránt.
• Megkerülhetetlen az oktatás kérdése, nem győzöm hangsúlyozni. Pénz, jó tanár és jó program kell. […] A magyar iskolarendszer azok között van, amelyek a legkevésbé képesek kiegyensúlyozni az otthonról hozott hátrányokat.

Lehet azzal jönni, hogy bezzeg ha a Sólyom eltöltene egy hetet egy cigánytelepen, akkor ő is puskával lőné őket, de nem érdemes. A puska nem európai, ha úgy tetszik, nem keresztény megoldás.