Kopp Mária szerint a magyarok olyanok, mint az amerikaiak, csak barátok (bizalom) nélkül.
Rendkívül érdekes megállapítása a kutatásnak, hogy a magyar társadalom ugyanolyan mértékben individualista (a saját, illetve a család érdekeit a társadalmi érdekek elé helyező), mint az angolszász társadalmak. (Az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Hollandiában a legmagasabb ez az érték, s ezek mind olyan országok, amelyek jól teljesítenek.) Ez pozitív tulajdonság, nagyfokú kreativitást jelent, mindenkinek rengeteg ötlete van, ezzel magyarázható, hogy a rendszerváltás után sokan önálló vállalkozásba kezdtek: itthon tízszer több egyesület, alapítvány jött létre, mint bármelyik szomszédunknál; a csehek, lengyelek, szlovákok, németek sokkal kollektivistábbak. Ugyanakkor a többi individualista országban a közös társadalmi célok elfogadása nagyon erős, alacsony az anómia, erős a társadalmi tőke, a bizalom – míg mi jelenleg mindennek a hijjával vagyunk.
Egy individualista társadalomban is lehetnek közös célok, ám nálunk éppen ezek hiánya vezet el oda, hogy egymás ellen fordít az individualizmus. Mindezt megfejeljük azzal, hogy kirívó arányban (98 százalék) bizonytalanságkerülők vagyunk, nem szeretjük a kihívásokat.
Depressziós ország vagyunk:
Nehezen birkózunk meg a negatív életeseményekkel, így a korai halálozásokért leginkább a krónikus stresszállapot, illetve a depresszió okolható (a lakosság 20 százaléka szorulna kezelésre depressziós tünetei miatt), amelyek megnyilvánulhatnak kínzó gondolatokban, de munkaképtelenségben is. „Nem szeretem, ha depressziósnak, szorongónak tituláljuk magunkat, de most nagyon illik ránk” – fogalmaz a szakember, hozzátéve: ilyenkor az ösztönös viselkedés kerül előtérbe, s nagy a veszélye a teljesen irracionális agresszivitásnak, aminek már tanúi is vagyunk.
Húsz százalék, ez durva.
Kopp szerint akkor van esélyünk pozitívabb jövőkép kialakítására, ha csökkenteni tudjuk a krónikus stresszt a közös társadalmi értékrend, a társadalmi tőke, a bizalom megerősítésével. A jelenlegi válság új esélyt is jelenthet, ha vannak közösségi célok, és sikerül megoldani a bizalmi válságot. Egy ország boldogsága függ a munkanélküliség, a válások és a vallásos emberek arányától, a bizalomtól, a civil szervezetek erősségétől, a politikusok megítélésétől. Valamennyi területen vannak teendőink.
Ez a bizalom dolog üres dumának tűnhet, de sok jel utal rá (hogy csak egyet mondjak), hogy nagyon nem az. Ez az önmarcangolás, önmagunk lekicsinylése segíthetné a problémafelismerést, de ezt csináljuk már mióta; és hol az eredménye? A másik véglet sem jó, hogy agyondícsérjük magunkat. Hogy akkor mi mégis a megoldás? – – –
Utolsó kommentek