Válság van, volt, lesz, illetve a java még úgy is hátra van – halljuk a politikus, az elismert vagy állítólagos szakértő, a hentes, de még a villamoson magában elégedetlenül morgó öregasszony szájából is. Vajon hányan tudják itt Magyarországon, miféle válság is ez?
Ha megkérdezzük az utca emberétől, jó esetben rávágja egy kis zavart hatásszünet után: gazdasági, rosszabb esetben pedig visszakérdez: Milyen válság?! A varázslatos hitelválság szót sajnos ritkán halljuk. Ezt talán két ok idézheti elő; az egyik szerint sajnos a világgazdasági híreket kiszorította a főműsoridőből a Hal a Tortán, másik szerint emberünket nem érdekli annyira a dolog, hogy egyáltalán meghallja az ezzel kapcsolatos információkat, ne adj’ég utána is olvasson. Miután választ kaptunk – vagy nem – az utca emberéhez intézett kérdésünkre, valószínüleg hozzáfűzi, hogy ez az egész pontosan melyik hazai párt hibája, esetleg, ha elkapja a hév interjúalanyunkat, akár még egy apróbb gyűlöletbeszédet is elhöröghet nekünk.
Ezek a kissé homályos információ feldolgozást sejtető válaszok, egy Magyarország számára sokkal fontosabb kérdést vetnek föl. Az emberek tudatlansága lehet előny, de a mai kor politikájában és gazdaságában leginkább csak hátrány. Az utca embere sajnos nem rendelkezik elég információval az aktuális hitelválságról, de ami ennél is súlyosabb: saját hiteléről sem. Persze nincs is arra szükség, hogy Margit néni Füles helyett saját amortizációs-tábláján gondolkozzon a metrón ücsörögve, elég lenne, ha pusztán tisztában lenne saját hitelének részleteivel. Sajnos a bankok még mindig nem nyújtanak teljeskörű tájékoztatást az általuk kínált hitellehetőségekről, és így a fogyasztók sem tudnak racionálisan dönteni. Jobb bele sem gondolni, hogy tényleg van olyan aki az szerint választ bankot, hogy a Doki, Emese vagy a hitelfanatikus család jön be neki jobban.
Ugyan érezhető már a változás szele – Tömör prof. jó példa erre –, de általában ezek a tájékoztató jellegű reklámszpotok, talán a tájékoztatás még mindig egy kicsit homályos és inkább reklámszagú vállfaját jelentik. A lassú és bizonytalan folyamat mögött egyetlen központi program sem áll, csak a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), aki néha a PSZÁF-fal karöltve indít piactisztitási hadjáratokat. Nekik köszönhettük 2006-ban, hogy megtudtuk, nem létezik „ingyenhitel”; majd 2007-ben rájöhettünk, hogy nem mindig használhatjuk kamatmentesen hitelkártyánkat. De talán a megoldást nem csak tőlük kéne várni.
Figyelembe véve a felelőtlenül felvett hitelek számát, talán nem is olyan nagy probléma, hogy a felsőoktatási rendszerünk rugalmatlan a piaci változásokra, és ontani fogja magából a közgazdasági végzettségűeket, akiknek száma aránytalanul nagy a jelen piaci igényekhez. Talán nem is baj, hogy ezek a gazdasági szakemberek, nem a képzésük alatt vizionált tölgyfa asztal mögül fognak „közgazdászkodni”, de legalább saját döntésük alapján választott hitelükből fogják fejleszteni kis hentesboltjukat, rosszabb esetben a karácsonyi plazma tv hitelének feltételeit is jobban átgondolják majd.
Utolsó kommentek